6. fejezet

A megbeszélés végén YiEun emelkedett fel elsőként a helyéről, majd indult is meg egyenest a szobájába, hogy felkészüljön a Megbízás teljesítésére. Négyen bármiféle reakció nélkül hagyták elvonulni a lányt. JinYoung, BamBam, YuGyeom és YoungJae a saját feladatára koncentrált, azonban JaeBum, Mark és Jackson már kevésbé tudott higgadt maradni. A leginkább a Bandavezéren látszott meg aggodalmainak jelei; mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, kezei ökölbe szorítva lógtak a teste mellett, tekintete szikrákat szórt a távozó lány nyoma után.

A három fiú közül Jackson bizonyult a legnyugodtabbnak, bár az ő arcvonásai is hagytak némi kivetnivalót maguk után. Bal kezével Mark jobb vállát markolta, és úgy igyekezett csillapítani a fiúban keletkező agressziót. Végül Mark és JaeBum villogó szempárja összefonódott. Egyszerre nyitották szóra a szájukat.

- Én beszélek vele! – közölték egybehangzóan, amire természetesen a maradék négy fiú is felkapta a fejét.

- Nem! Nem a te dolgod!

- Éppen annyira az én dolgom, mint a tiéd! – ellenkezett Mark.

- Többé már nem a te dolgod.

- Azért, mert egyszer az ágyadban kötött ki, még mindig inkább hozzám tartozik!

- Ne akarj vitába szállni, mert meglehet, hogy ezúttal te maradsz alul!

- Akkor ennyit a mi kis békénkről!

- Fejezzétek be! – Jackson vágta ketté végül a kialakult parázsvitát, majd a két kakaskodó közé lépett. – Azzal nem kerülünk közelebb a megoldáshoz, ha megint összeveritek egymást! Mindenkinek tele van már a farka a viaskodásotokkal, amit ez a nő gerjeszt közöttetek az első naptól fogva. De főleg nekem van tele! Nem lehet normális keretek között felkészülni egy tetves Megbízásra, mert állandóan vitatkoztok. A f@sz ki van a veszekedéseitekkel! De tudjátok mit?!

Jackson kérdését hallva mindketten a fiúra néztek, és kíváncsian várták a békítő szerepét betöltő Bandatag eszmefuttatásának folytatását.

- Kérek a kölyöktől két stukkert, aztán ahogy a régi időkben szokás volt, párbajoztok egyet. Aki állva marad és füstölög a pisztoly a kezében, azé a nő, és le van tudva minden. Vagy...

- Vagy, mi? – reagált elsőként a Bandavezér kissé morcosan.

- Vagy megpróbáltok végre barátok lenni, a k*rv@ életbe is! – emelkedett meg Jackson hangja. – Ez már a Banda kárára megy, és a végén mindannyian szívni fogunk, mert ti a macsó f@szagyerek szerepében akartok tündökölni egy istenverte nő előtt, akiről azt sem tudjuk, hogy honnan a sz@rból keveredett közénk, de itt van. Azóta pedig egyikünknek sincs nyugta, amikor össze vagyunk zárva veletek!

- ... – JaeBum fordította el legelőször a tekintetét Jacksonról, és nézett Markra.

- Maradtok a s*ggeteken nyugton, és ti is újra a Banda normális tagjai lesztek, vagy inkább kipróbáljátok a párbajozást? Mert ha ezt tovább csináljátok, akkor én inkább kiszállok a f@szba!

- Nem szállhatsz ki – jegyezte meg Mark.

- Lesz@rom! Akkor kiszállok másként. Főbe lövöm magam, csak ne kelljen hallanom az állandó cseszegetéseiteket a másikkal szemben! Komolyan mondom olyan már ez a tetves lakás, mintha egy kib@szott magasfeszültségű transzformátorban ülnék a nap huszonnégy órájában, és örökké negyvenezer volt körül mozogna minden!

- Ebben van valami – vette magához a szót a négy szoborként álló srác közül először JinYoung. – Én meggondolnám az okostojás tanácsát.

- Kérsz egy maflást? – fordult egy másodpercre hozzá Jackson, villantott egy vigyort, majd nézett is vissza a legidősebbre és a Bandavezérre.

- Csak rajta, papírkutya! Gyere ki a hóra, pöcsös! – nevette el magát JinYoung, miközben közelebb merészkedett a hármasfogathoz. – Abbahagyjátok, és lesz végre pihentető napunk is? – hátba vágta JaeBumot, és Markot vette szemügyre.

- Most akkor kihez is tartozik tulajdonképpen a nő? – tette fel a számára legfontosabb kérdést BamBam, érdeklődve figyelte a vitatkozók arcvonásait.

- Hozzám! – ismét szinkronban felelt Markkal JaeBum, megint összenéztek.

- Kezdődik – morogta maga elé YuGyeom, inkább fordult egyet, és leült az asztalához, hogy tudomást se vegyen a háta mögött zajló eseményekről.

Mark mélyet lélegzett. Egyszer a Bandatársaira nézett, egyszer a hozzá – érzelmileg is – legközelebb álló személyre vetett egy kósza pillantást, majd a Bandavezéren állt meg méricskélő tekintetével. Fújtatott egy újabbat, lerázta magáról Jackson szorító karját, majd lassan felemelte jobb kezét. Nyitott tenyérrel várta a Bandavezér reakcióját.

- Attól még szemmel foglak tartani – szájának sarkában egy veszélyes mosoly jelent meg, ahogy JaeBum belesimította kézfejét Mark tenyerébe.

- Csak egy óvatlan pillanatodban ki ne nyomjam azokat a szép szemeidet – felfelé ívelő görbületre váltott ajka, ahogy rászorított a békejobbra.

- YiEunnek hiányozna az én ragyogó szemecském! – ezzel magához rántotta a Bandavezért, és nevetve megveregette a hátát.

- Ígérem, kivájom, és oda adom neki ajándékba, hogy nyakláncként tudja hordani – viszonozta a vállveregetést.

- Egy kicsit gusztustalanok mostanában a poénjaid, Góré! – elengedte JaeBum vállát, majd kezének szorításán is lazított, végül maga mellé engedte mindkét karját.

- A képednél nem gusztustalanabb egyik sem.

- Na, annyira kibékültek, hogy mindjárt egymás f@rkára cuppannak – vetette oda kissé csípős megjegyzését YoungJae, aminek köszönhetően JaeBum és Mark egyszerre ugrott a Megfigyelőre, aztán barátilag picit elagyabugyálták.

Végül annyira belemerültek a kellemes csépelésbe, hogy már a hét fiú gyerekekhez hasonlóan viselkedett, és bunyózott játékosan. YiEun a szokatlan hangokat hallva merészkedett elő a szobájából. Óvatosan kidugta a fejét az ajtó és a félfa közti vékony résen, és a nevetgélések irányába nézett.

Rögvest elmosolyodott, majd kijjebb lépett, és nekidőlt az ajtófélfának. Összekulcsolta a karjait a mellkasa előtt, és önfeledten fellélegzett. Soha nem látta még egyik fiúnak sem ezt az énjét, de kifejezetten tetszett YiEunnek a látvány. Órákig el tudta volna nézni, azonban JinYoung volt a legszemfülesebb a fiúk közül, és emelkedett fel az időközben földre keveredők közül.

Gondolkodás nélkül rohant a lányhoz, majd elkapta bal csuklóját, és húzni kezdte magával. YiEun a fejét rázva ellenkezett, végül az ajtókeretben kapaszkodott meg másik karjával, és tartotta vissza magát a ráncigálástól.

- Hé, srácok! Kéne egy kis segítség! – kiáltotta el magát hangosabban.

- Ne-ne! Nem lehetsz ilyen kegyetlen, JR! Hallod?! Ne dobj oda nekik! – tiltakozott hosszasan, ami nem hatotta meg JinYoungot.

- Hagyd majd én! Én tudom, hogy kell bánni vele!

Mark egy laza mozdulattal lerúgta magáról a már fölé magasodott Jacksont, aki karjait szegezte a parkettához, majd felpattant, és YiEunhöz szaladt. A lánynak ideje sem volt a védekezésre. Mark megragadta a derekát, aztán a vállára dobta, ahogy a nehéz cementes zsákokat szokás, és visszasétált a többi Bandataghoz.

De mielőtt még leengedte volna, hogy biztonságosan talajt fogjon, átvetette a másik vállára is, így YiEun mellkasa Mark hátához nyomódott. A lány megkapaszkodott Mark mellkasában, a fiú lábai között szorította magához YiEunt, végül gyorsan pörögni kezdett.

- TEGYÉL LE! NEM HALLOD?! – visította nevetve.

- Majd akkor, ha már eléggé szédülsz! – kuncogta ördögien, és még gyorsabban pörögtek a szabaddá vált és kialakított kör közepén.

- NEM AKAROM! TEGYÉL LE! MARK! MÁR NAGYON SZÉDÜLÖK!

- Csend legyen! – ezzel a fenekére húzott egyet.

- AÚ! Te állat! Tegyél le, vagy a mellbimbóid bánják! – megragadta Mark pólóját, és kapkodva megkereste az említett testrészt, de nevetve-pörögve kissé nehéz dolga volt.

- Jó! Feladom! – adta meg magát, amikor YiEun a második próbálkozásra megtalálta a keresett mellbimbót, és két ujja közé szorította. – Leteszlek, csak ne csináld!

- Akkor tegyél le, de légy nagyon óvatos! – vigyorogta elégedetten.

- Meglesz! De előbb engedj el! – a fenekére markolt, amitől YiEun felsikított, és azzal egy időben tekert egyet az érzékeny testrészen, ezáltal Mark is vékony hangon reagált.

- Add ide nekem, majd én megregulázom őt!

Mark és JaeBum újfent összenézett, végül a legidősebb ismét fordított egyet YiEun testén, és a karjaiban tartva lépett előre a Bandavezérhez, majd az ölébe dobta finoman a lányt. JaeBum rögtön átfonta YiEun derekát, ahogy megérezte a vékony testét a karjai között, és feljebb húzta a combjain őt.

- Fújjunk egyet, aztán tegyük el magunkat holnapra! – adta utasításba JaeBum.

- Igen! – válaszolták egyszerre.

- Te is pihend ki magad, holnap nagy nap lesz – súgta a füléhez hajolva, miközben derekára szorított.

- Igen! – bólintott megértvén a parancsot, és már csúszott is volna le JaeBum öléből, de a fiú YiEun combjaira és derekára fogott ismételten.

- Várj egy picit – suttogta a lehető leghalkabban.

- Enyém a fürdő! – csattant fel sietve YuGyeom, és ezzel a kijelentéssel meg is indult az említett helyiség felé.

- Te rohadék, megint elpazarolod az összes meleg vizet! – BamBam sietett a legfiatalabb után, de már nem tehetett semmit, ugyanis a kulcs elfordult a zárban, s ezzel mindenkit kint tudott. – Igyekezz, különben szájba lőlek a következő alkalommal! – ököllel belevágott az ajtóba, majd kisgyerekként duzzogva vonult be a hálójába, és csapta is be maga mögött a térelválasztót.

JaeBum kivétel a többi Bandatag is az ideiglenes visszavonulás mellett döntött, és mindenki a saját hálójába telepedett át. Mark távozott utolsóként, de előtte még nyomott egy apró puszit YiEun homlokára, és vállon csapkodta a Bandavezért.

- Mit szeretnél? – szólalt meg YiEun, mikor már biztosnak érezte a terepet maga körül.

- A Megbízás. Holnap.

- Igen? Mi van vele? – pislogott aprókat, a füle mögé tűrt néhány tincset, aztán összekulcsolta az ujjait az ölében.

- Szeretném, ha nagyon vigyáznál magadra holnap.

- Mindig szoktam.

- Tudom, de most én kérlek rá.

- De ott lesz BamBam is, hogy fedezze a hátsómat.

- Arról majd én gondoskodom – érzékien megszorította YiEun félgömbjét, és fülébe szuszogott.

- Mindjárt gondoltam, te perverz! – mellkason bökte, és halk nevetésben törtek ki mindketten.

- Tényleg szeretném, ha vigyáznál magadra, YiEun.

- Jó! – sóhajtotta unottan.

- Komolyan mondtam, YiEun! Nézz rám!

- Mi van?! – emelte fel a fejét, a Bandavezérre vezette a tekintetét.

- Nem akarom, hogy bajod essen annak a nyomoroncnak a közelében!

- Nem lesz semmi baj, hányszor mondjam?

- Ne is legyen, mert akkor téged foglak elővenni érte.

- Na, még fenyegetőzik is! – mosolygott.

- Ne kerülj túl közel a Célponthoz, hogy ha mégis balul sülnek el a dolgok, ki tudjunk hozni. És azt sem akarom, ha annyira közel menne hozzád, mint én most vagyok hozzád.

- Nocsak?! A kegyetlen Bandavezér féltékeny, és félti a helyét?

- Csak nem akarom, hogy más is érintsen rajtam kívül, ennyi az egész!

- Tehát féltékeny vagy. Mi lesz, ha addig nem tudom kiiktatni, amíg nem kerülök vele egy bizonyos szituációba? – JaeBum tincsei közé fúrta az ujjait.

- Profi vagy. Megoldod még előtte, különben a kölyök iktatja ki a Célpontot a távolból.

- Nem bízol bennem? – kérdezte, másik kezét a Bandavezér nyakára vezette.

- Nem a bizalomról van szó, hanem.

- Miért nem tudod kimondani, hah? – kuncogta félbeszakítva JaeBum magyarázkodását, homlokát megtámasztotta a homlokán.

- Mit akarsz hallani? Hm?

- Tudod te jól.

- Soha nem veszel rá, hogy kimondjam.

- Ne vegyél rá mérget – lihegte ajkaira hajolva, majd a következő pillanatban megszüntette a kettejük közti távolságot.

Érzékien simították össze párnáikat, majd JaeBum karjai közé vette YiEunt, és lassan felemelkedtek a parkettről. Elsétáltak a lány szobájáig, aztán óvatos mozdulattal végigfektette az ágyon, és egy utolsó csókot adott szájára. YiEun kérdezni szeretett volna, de mire kinyitotta a szemét, már hűlt helyét találta a Bandavezérnek. Sóhajtott még egy nagyot, majd betekerte magát a takarójába, és megpróbált álomba szenderülni.