7. fejezet

YiEun bármennyire is küszködött vele, nem tudta álomra hajtani a fejét. A Megbízás körül tekeregtek gondolatai, és nem tudott szabadulni JaeBum aggódó szavaitól sem. Soha nem félt a Teljesítés közben, agresszív kiképzést kapott, és bármikor bármilyen helyzetből ki tudott kerülni győztesként. Egyetlen alkalommal sem volt szüksége a mentésre, hiába fedezte őt minden alkalommal BamBam. Nem kellett használnia a fegyverét YiEun miatt.

De most mégsem tudott olyan higgadt maradni, mint egyébként tette. Az izgalom is megvolt minden esetben; a Teljesítés előtti éjszakán rendszerint nem aludt, és hogy legalább hasznosan töltse az ébren töltött órákat, felkészült a Célpontból. Kitalálta és megtervezte az első lépéstől az utolsóig a Likvidálás menetét.

Hosszas forgolódás után felült az ágyán, lefejtette magáról az időközben köré tekeredő takaróját, és az ablakához lépdelt. Elhúzta a függönyt, majd összekulcsolta a karjait a mellkasa előtt. Mély és ideges sóhaj szakadt fel belőle, ahogy elmerült a város éjszakai képében. Végignézett az utcán kóborló embereken. Az éjszakákat végigbulizó fiatalokon, az otthontalan semmittevőkön, a későn hazajárókon. Azokon, akik éppen arra jártak, amerre YiEun szeme világa botorkált.

Merengéséből egy halk kopogtatás szakította ki, majd nem sokkal később ajtósúrlódás követte az óvatos figyelemfelhívást. YiEun nem fordult rögtön a hang irányába, csak egy újabb lélegzetvétel szökött át ajkain. Alig fél perccel az ajtónyitás után két meleg tenyér simult YiEun vállaira, és szorított rá finoman a testére.

- Pihenned kellene – suttogta hajára hajolva, majd egy apró puszival illette tincseit.

- Neked is – mosolyogta halkan, még mindig az ablaküveget kémlelve.

- Neked jobban, mert rád vár a nagyobb meló – megint a vállaira markolt.

- Mindegyik előtt ezt mondod – szélesedett kicsit YiEun mosolya.

- Mert így is gondolom. Bár sokra nem megyek vele, mert meg sem hallod.

- Te sem szoktad az enyémeket – morogta.

- De igen.

- Úgy? – nyújtotta el vigyorogva a kérdését. – Mikor pontosan? Egy példát mondj!

- Hát.

- Amikor arra kértelek, hogy kössetek békét, mondjuk? – fordult a Társa felé mosolyogva. – Mert tudom, hogy utána kint megint egymásnak estetek volna, ha Jacks nem szól közbe.

- Öhm.

- Meg amikor kértelek, hogy ne védj meg, akkor is fittyet hánytál a szavaimra.

- Ööö. Jó. Oké. De te sem hallgatsz rám sohasem.

- Egy példát mondj! – a fiúra nyújtotta a nyelvét.

- Hát. Öhm. Amikor. Hm. Akkor, amikor.

- Nem tudsz! – vágta rá hangosan felnevetve, majd megfordult a puha tenyerek alatt, és magához ölelte.

- Nagyon vigyázz magadra holnap, YiEun! – viszonozta az ölelést, és erősen a testéhez szorította a lányt a derekánál tartva.

- Mindig szoktam.

- Tudom. De akkor is vigyázz! Ez most egy kicsit keményebb Célpont, mint az előzőek. Közel kell, menj hozzá.

- De máshoz is voltam már ilyen közel.

- Akkor is féltelek, és szeretném, ha egészben jönnél ki majd onnan.

- BamBam fedezni fog.

- Ezt is tudom, de akkor is, na! Értsd már meg! – lazított a szorításán, és mélyen YiEun szemébe nézett.

- Megértettem, Mark! – mosolygott. – Jól leszek, este meg mindent megbeszélünk, ahogy szoktunk.

- Igen – bólintott. – De azért próbálj meg aludni egy kicsit, rendben?

- Okés – sóhajtotta.

YiEun még egyszer magához szorította Markot, belebújt néhány pillanatra a mellkasába, majd egyszerre lazítottak karjaik fogásán. Mark nyomott még egy puszit YiEun homlokára, elterelgette az ágyig, aztán távozott YiEun szobájából, hogy néhány órát ő is relaxálhasson a nagy nap előtt. YiEun újfent magára tekerte a takaróját, és erőszakkal szorította le a szemhéjait.

* * *

Másnap reggel mindenki feszülten ébredt fel, szinte egyszerre lépett elő a Banda összes tagja, majdnem mindenki talpig fekete öltözékben. Utolsóként YiEun ajtaja nyílt ki, majd érkezett is meg a lány a nappaliba. Hosszú tincsei kissé begöndörítve hullottak vállaira, arcára rikító sminket kent, testére pedig tűzpiros, feszülős és mélyen dekoltált miniruhát húzott. Az összes figyelem YiEunre terelődött, ahogy kicsit igazított keblein, majd dolga végeztével szoknyáját is feljebb igazítgatta kicsit, éppen csak eltakarta fenekét. Lábaira a ruhával színben tökéletesen megegyező lakkcsizmát vett, és lassú mozdulattal húzta fel annak cipzárját.

- Mi az? – kérdezte meglepetten, ahogy végignézett a hét áhítozó szempár tulajdonosán.

- Yi-YiEun – motyogta a legidősebb fiú, majd nagyot nyelt.

- Mi van? Ki van szakadva a ruhám? Harisnyát nem vettem, azon nem szaladhatott fel a szem, a csizmám is tiszta. Akkor mit néztek ennyire? – végignézett magán, aztán megint a Társaira pillantott – Hah? Hahó?!?! – integetett két kezével, hogy visszahozza az életbe a megdöbbentett Bandatagokat.

A következő pillanatban hangosan koppant a földön egy fekete nagytáska, majd JaeBum indult meg dühödt léptekkel YiEun felé. Egyetlen szó nélkül ragadta meg a lányt a csuklójánál fogva, és húzta is maga után a szobájába. Ajtó vágódott ki, aztán be, és YiEun már a falapon találta magát, karjait feje mellé szegezve.

- Elárulnád, hogy mire készülsz?

- Én is ezt szeretném kérdezni tőled! Miért ráncigáltál be? Mit szeretnél?

- Így nem mész ki az utcára, megértetted?! – ripakodott a lányra.

- Mi ütött beléd? Mindig így szoktam öltözni az efféle melókhoz.

- Nem! Nem szoktál! Ne hazudj! – YiEun csuklóira szorított haragjában, és még közelebb lépett a lányhoz, testével nyomta az ajtóhoz őt.

- Ez fáj, JaeBum. Eressz el – nézett mélyen a Bandavezér dühtől izzó tekintetébe.

- Nem akarom, hogy így mutatkozz.

- Ez a munkám! Végrehajtó vagyok! – megemelte a hangját, hogy észhez térítse a lassanként eszét vesztő Bandavezért.

- YiEun – remegve felsóhajtott, miközben bal kezével lazított a szorításán, és szabaddá tette a lány jobb csuklóját.

- Te most féltékeny vagy? – döntötte oldalra a fejét, mire JaeBum elkapta a pillantását, és a cipőjét kezdte mustrálni.

- Nemvagyok – motyogta alig érhetően.

- Csak a munkámat végzem, tudod jól – leengedte a kezét, és a Bandavezér arcára csúsztatta, végül JaeBum a lány másik karját is elengedte.

- Utálom a munkád – felemelte a fejét és rögvest YiEun vállgödrébe hajtotta, majd magához vonta a lányt.

- JaeBum – mosolygós sóhaj szakadt fel a lányból, és átkarolta a fiú vállait.

Túl sokáig nem ölelhették át a másikat, ugyanis az idő sürgette mindkettejüket. Ahogyan a kint toporzékoló Bandatagok is ugyanezt éreztették velük. Egyre hangosabbá vált a morgolódásuk, és eresztették is ki mérgüket az ajtó előtt.  YiEun volt az első, aki fejet hajtott a többi Tagnak, és elengedte JaeBum hátát.

- Hova dugtad a pisztolyodat? – felemelkedvén a lányra nézett.

- Nem szeretnéd azt tudni – mosolyogta.

- Hol van ekkora hely? – megragadta YiEun melleinél a könnyű anyagot, és félrehúzta, hogy láthatóvá váljon a melltartója.

- Hékás! – csapott a kezére. – Ne turkálj!

- Hozzám tartozol, joggal kutathatok rajtad – kuncogta, majd mindkét tenyerét végigvezette YiEun combjain.

- Nem tartozom senkihez! – elkapta a simogató kézfejeket, amik már a csípőcsontjánál garázdálkodtak.

- Ha nem hozzám tartozol, akkor miért zihálsz ennyire, és vagy olyan forró, hogy akár tojást tudnék sütni a hasfaladon? Hm? - érzékien súgta szavait YiEun fedetlen kulcscsontjára.

- Perverz disznó vagy, ugye tudod? – kuncogta, és fenekére vezette JaeBum tenyereit, majd a sajátjait a fiú feszes félgömbjeire simította. – Mellesleg a csizmámban van – lihegte fülébe, aztán érzékien bele is harapott a fiú fülcimpájába.

A Vezető kis híján elveszítette a kontrollt maga felett, ahogy YiEun a hátsójába markolt, és ő is rászorított a lány fenekére. Halkan felmorrant a harapás pillanatában, és magára rántotta YiEunt. Az utolsó pillanatban, mielőtt még egymásnak estek volna, valaki az ajtóba vágott egy hatalmasat, jelezve, hogy végleg elveszítették az összes türelmüket, és indulniuk is kell.

- Ezt még folytatjuk! – zihálta YiEun ajkaira, és követelőzően megcsókolta a lányt. – Ruha nélkül! Csak a csizmában meg ebben a fehérneműben! – parancsolta, ahogy elszakították ajkaikat.

- Te tényleg egy perverz vagy! – nevetve vállon csapta a fiút, és egy csókot nyomott annak szájára bocsánatkérésként. – De nekem nem gond, csak előtte szeretnék lezuhanyozni majd! – kacsintott egyet, és kifordult a szobából.

YiEun magabiztosan sétált az ajtóhoz – vadászó tekintetekkel körbeövezve tette meg minden lépését –, leakasztotta a fogasról a földig érő fekete szövetkabátját, és belebújt. Nem sokkal a lány után JaeBum is előkerült a hálóból, és a nappaliba iparkodott. Egyetlen parancsszóra utasította rendre a morcos Bandatagokat, majd mindannyian felkapták a szükséges cuccaikat, és üresen hagyták a lakást.

Az utcán várta őket a Mark és Jackson által beszerzett terepjáró. Szürke színe beleolvadt a környezetbe, még a sötétített ablaküvegek sem voltak túlságosan árulkodók. YiEun a menekülésre alkalmas autóba ült, egy lehajtható tetejű sportkocsira esett a Beszerzők választása. A lány mellé ezúttal Jackson huppant be, és indított is rá a motorra abban a másodpercben, Mark pedig a terepjáró volánjánál foglalta el a helyét.

JaeBum elvegyült a tömegben, a másodperc tört része alatt vált köddé, ahogyan BamBam is eltűnt az emberseregben, de ő a Főnökkel ellentétes irányba haladt. Távol, de mégis közel maradt a lányhoz. YoungJae, YuGyeom és JinYoung szintén a hétköznapi autóba szállt. Miután mindenki felvette a kezdő helyét, az autókkal is útnak indultak. Elöl a sportkocsi, mögötte néhány autóval lemaradva, szélárnyékban követte azt a terepjáró.

- Hol van? – szólalt meg monoton hangon YiEun.

- Egy bordélyház szobájában. Úgy tudja, hogy az utolsó megbízója a pénz mellett k*rvával ajándékozza meg pluszba, mert sikerült idő előtt lebonyolítaniuk az üzletet.

- Nagylelkű fickó – morogta lekicsinylően. – Melyikben van a drága kuncsaftom?

- Az Ördögi Angyalokban.

- Találó egy neve van. Minden rosszra vehető angyalkák tárháza.

- Figyelj, csak?!

- Na, mi van? Mit akarsz mondani? Nem szoktál te velem ennyire bizalmas lenni.

- Tudom. De most szeretnék mondani neked valamit.

- Hallgatlak!

- Vigyázz ezzel a mocsadékkal, jó? – egy másodpercre YiEunre nézett, aztán fordult is vissza az úttestet figyelve.

- Te vagy a harmadik, aki erre kér. Mi szállt meg titeket? Először JB, aztán a nőd, most meg te. Tudnom kéne valamit erről a Célpontról, amit nem mondtatok meg nekem? Ennyire még soha nem féltettétek az életemet.

- Nincs semmi olyan, amiről te ne tudnál, csak egyszerűen aggódunk miattad, érted? Ennyi az egész!

- Jackson! Mi lelt titeket, hogy így aggódtok értem? Ennyire veszélyes ez a fazon, hogy így óvtok tőle, vagy mi?

- Nem veszélyesebb, mint azok, akikkel már dolgod volt! De akkor is vigyázz magadra, értve?!

- Tuti, hogy egytől egyig megütött titeket a guta, de legyen, b@sszameg! – fakadt ki. – Vigyázni fogok magamra, a p.csába is, csak hagyjátok abba a cseszegetéseiteket! – YiEun kivágta az ajtót, ahogy Jackson leparkolt az utcasarkon, ahonnan láthatóvá vált a bordély bejárata. – Értesítelek, ha végeztem! – ezzel a hátsó ülésre dobta a kabátját, és bevágta a kocsi ajtaját.

Jackson morgott még valamit az orra alatt, megvárta, míg YiEun átriszálja magát a szemközti oldalra, és magát kellető csípőmozdulatokkal sétál el az örömtanyáig. Egy pillanatra körbenézett a lány, gyorsan felmérte a menekülési útvonalat, és eltűnt a piroslámpás ház ajtaja mögött. Jackson felsóhajtott. A kesztyűtartóból elővette a rádiót, és leadta a drótot Bandatársainak, hogy a Teljesítés kezdetét vette. Markon és JaeBumon kívül mindenki azonnal és nyugodtan reagált az információra, csak nekik remegett meg kissé a hangjuk.

BamBam három házzal arrébb telepedett le a tetőn, és sniperének távcsövén figyelte a földön zajló eseményeket. Ahogy YiEun bemegy a bordélyba, Jackson pedig elhajt a helyszínről. Innentől megfeleződtek a percek, és a lányon múlt, hogy kell-e használnia a fegyverét vagy sem.