8. fejezet [18+]

YiEun nagy levegőt vett, ahogy becsukta a háta mögött a bordélyház bejárati ajtaját, majd a láthatónál is jobban kijjebb pakolta melleit, és ruhájának alját is feljebb húzta, hogy még nagyobb hangsúlyt fektessen formás idomaira. Haját egy laza mozdulattal a háta mögé dobta, aztán elhúzta a mélybordó színű és kissé átlátszó függönyt.

A kuncsaftokat fogadó pulthoz lépdelt, majd alkarjaival megtámaszkodott a tetején. A pult mögött a szakmából visszavonult idős hölgy helyett ezúttal egy ismerős alak fogadta YiEunt, aki a csizmakopogás elhalkulása után fordult csak a lány felé. Egymásra néztek. YiEun idegessége szinte abban a pillanatban távozott, ahogy tekintete összefonódott a fiúéval.

- Merre találom?

- Elkísérlek – felelt monoton hangon, miközben kisétált a pult mögül, és a hátsó folyosó felé indultak. – Kicsit már felöntött a garatra, lehet, hogy könnyebb dolgod lesz, mint hittük – suttogta a fülébe, és újabb függönyt húzott félre, aztán léptek is be a hosszú, vörös félhomályban úszó összekötőre.

- Kösz’ az infót, Jae – elmosolyodott, és a fiú derekára szorított egy pillanatra.

- Nem mehetek tovább – megállt az első ajtóhoz érve. – A kilencesben találod, ott vár rád.

- Jó – fújtatott egyet a lány.

- Az utolsó percig itt leszek kint – YiEun fedetlen vállára szorított, majd bólintással egybekötve terelte beljebb a végeláthatatlannak tűnő folyosón.

YiEun is biccentett egyet YoungJae-re, majd sóhajtott egy nagyot, és fenekét riszálva – tökéletesen beleélve magát egy prostituált szerepébe – sétált a nevezett ajtóig. Az éjszínű falaphoz érve óvatosan kopogtatott, majd egy kéjes hang felszólítására benyitott a már kissé levegőtlen helyiségbe.

Túl sok bútor nem volt található a négy fal között, melyek a hangulatot kellőképpen megalapozva szintén mélybordó színben pompáztak. Csupán egyetlen hatalmas franciaágy állt a helyiség közepére igazítva, egészen az ajtóval szemközti falig tolva, két oldalán egy-egy éjjeli szekrénnyel, a mennyezetre pedig az ággyal megegyező méretű tükör volt erősítve. Valamint egy kisebb kétajtós szekrény szobrozott az ajtónak baloldali sarkában. Az éjjeli szekrényeken egy-egy parányi kislámpa biztosított némi fényt, de nem zavaró erősségű világításban, inkább vágyfokozóként szolgáltak ezek is.

A vérvörös szaténágyneműn terült végig – ahogy a lány nevezte – a kuncsaft. Beljebb lépett a sötétszín falak között, és bezárta a háta mögött a térelválasztót, újabb mély levegőt vett, de a fülledt oxigén nem éppen volt nyugtató hatású YiEun számára.

Az ajtócsukódással megegyező időben ült fel az ágyon a kielégítésre váró vendég, és éhes szemmel nézett is végig YiEun vékony alakján. Pillantása rögvest megakadt a lány telt keblein, majd hosszú combjait is nyál csorgatva mérte fel, végül arcát vette szemügyre.

- Hogy’ hívnak, Kiscica? – dünnyögte vágytól fűtött hangon.

- Kiscicának – lihegte kéjesen a választ.

- Gyere közelebb, Kiscica! – mutató ujját mozgatva intette magához a lányt, aki eleget téve a parancsnak, az ágyhoz ment.

- Mit szeretnél, mit csináljak? – túrt bele a férfi fekete hajába, és szorította is meg egy pillanatra a waxtól tocsogó tincseket.

- Kényeztess, Kiscica – lihegte. – Mindenütt. Mindenhogy.

- Hol kezdjem, Édes? – lehajolt az arcához, és fülébe sóhajtott, majd nyelve helyét végigvezette a hallójáratán, és beleharapott a férfi fülcimpájába.

- Ahh. Mindig ilyen vad vagy, Kiscica? – rámarkolt YiEun fenekére, egy határozott lendülettel az ölébe rántotta, és megmozdította alatta az ágyékát.

- Az a partnertől függ – tíz körmét a kuncsaft hátába mélyesztette, és végigszántott rajta.

- Szeretem a vadságot – újra lökött egyet a lány felé, hangosan felnyögött a saját mozdulatától. – Rajta, Kiscica! Ne kéresd magad! Tedd a dolgod!

A férfi kéjes hangja hirtelen változott meg, mely inkább hatott már parancsolónak és követelőzőnek, mintsem vágyakozónak. YiEun lemászott a férfi öléből, hanyatt lökte őt a fekhelyen, végül letérdelt elé. Magabiztos mozdulattal húzta le a nadrág cipzárját, aztán simította is a térdéig az alsóval együtt a ruhaneműt, majd fogta hátra hosszú haját, hogy ne zavarja a lányt ténykedései közben. Kitisztította az elméjét, és minden gondolatot száműzött a fejéből, ahogy fejét a férfi ágyékára hajtotta, aztán fogadta is szájába annak ágaskodó férfiasságát.

Begyakorolt és rutinos mozdulatokkal emelgette a fejét, miközben egyik kezével a Célpont fedetlen combját karmolta végig újra és újra, másikkal pedig szájával összhangban dolgozott merev tagján, s ezzel egyre közelebb sodorta a férfit a kielégülés pillanatához. Hangos nyögések adták YiEun tudtára, jó úton halad, hogy a Célpont önkívületlen állapotba kerüljön, ezáltal kiiktathatóvá is váljon. De az események nem úgy alakultak, ahogy arra YiEun – és a Banda többi tagja – számított.

A Black Shin fedőnevet viselő Célpont megragadta YiEun haját, felrántotta a szőnyegről, majd bal öklét használva – mellyel egyetlen jól irányzott ütést vitt be YiEun jobb szeme alá – védekezés-képtelenné tette annyi időre, hogy hajánál fogva az ágyra lökhesse, aztán maga alá gyűrte őt. YiEun a váratlan ütéstől nem tudott azonnal reagálni, így rongybabaként zuhant az ágyra, és sikított is fel egy pillanatra az ijedtségtől.

- És most nagyon meg foglak b@szni, Kiscica! – végignyalt YiEun arcán. - Nem volt még dolgom ilyen dögös k*rvával, úgyhogy ezúttal megdolgozol a pénzedért, rib@nc! – megragadta YiEun csuklóit, és feje mellé szögezte őket, belepréselve a lányt a matracba, majd combjaival tárta erőszakosan széjjelebb YiEun lábait, és férkőzött is közéjük a következő momentumban.

A lányban akadt az összes levegő, ahogy a Célpont testével tartotta fogságban őt, és teljes súlyával ránehezedett. A férfi bal kezével leszorította YiEun csuklóit, jobb kezével pedig letépte a lányról a bugyiját, és hirtelen döfte testébe méretes szerszámját. YiEun a behatolás pillanatában könnyes hangon felsikított, a rémület lassanként uralkodott el rajta.

A hangszigetelt falak közül azonban semmilyen zaj nem tudott távozni, így YiEunnek a sikításaira sem érkezett segítség senki részéről. Magára maradt. Igyekezett két sikoly között megtartani lélekjelenlétét, majd minden kiképzési emlékét felszínre hozni, hogyan is kell hasonló szituációból kiszabadítania magát.

A csizmájába rejtett pisztolyt nem volt esélye megszerezni, így másik fegyverként használható eszköz után kezdett kutatni a szobában. A kislámpa nem bizonyult elég hatásosnak, hogy egy ütéssel végezzen a fickóval, így tovább keresett tekintetével, miközben egyre mélyebb lökések érkeztek felé, egyre nagyobb fájdalmat okozva a lánynak.

Hirtelen meglátott egy pezsgősüveget a baloldali éjjeli szekrényen, ami mellett egy jégvödör díszelgett, benne egy tömb, kissé olvadt jéggel és hozzá tartozó ezüstösen csillogó, tizenöt centiméter hosszú pengéjű, tűhegyes jégvágó késsel.

A lány a mély és erőszakos lökések közepette megpróbálta valahogy feljebb tornázni magát az ágyon, hogy elérje legalább a jégvödröt. Szerencsére az állatként viselkedő Célpont pontosan azt tette, amit YiEun szeretett volna. Egészen a párnákig passzírozta a lányt vad mozgásával, és YiEun szeme előtt már csak a megszerzendő fegyver lebegett. A fájdalom bár látszólag uralta testét, agyának azon részét, mely a kín érzéséért felelt, lekapcsolta, és csupán az ölésre összpontosított. Már sikoltani sem sikoltott; a férfi úgy hitte, hogy YiEun eszméletét vesztette a szenvedéstől, és azért marad csendben, így mit sem törődve a lány némaságával, behunyt szemekkel nyomta magát mélyebbre a testében. Elengedte a csuklóit, és tenyereivel megtámaszkodott YiEun feje mellett, hogy a lehető legmélyebbre préselje magát a lányban, és kiélje minden állati vágyát.

YiEun azonnal a vödörért nyúlt, ahogy szabadnak érezte végtagjait. Épp csak elérte két ujjának végével, így még tovább nyújtózkodott, végül három ujjal sikerült belekapaszkodnia a vödör peremébe, és maga felé döntötte a bútoron. A Célpont olyannyira belefeledkezett a vad tempó diktálásába és saját maga kielégítésébe, hogy meg sem hallotta eldőlni a jégvödröt.

YiEun ujjai közé szorította a jégvágó kést, másik kezével ugyanabban a pillanatban nyelőcsövön ragadta a Célpontot, ezzel elzárva a levegő útját. Fordított egyet a késen, majd biztos mozdulattal átszúrta a jobb oldali nyaki artériáját, melynek köszönhetően YiEun arcát némi pirosló folyadék borította el, végül fültől fülig vágta a torkát, bebiztosítva az egyébként is halálos szúrást.

Lerúgta magáról a férfit, és fájdalmak közepette ült fel a fekhelyen. Nyöszörögve törölte le az ujjlenyomatait a jégvágó nyeléről, majd az ágyra dobta a gyilkos fegyvert. Méhe és hüvelye lüktetett az erőszaktól, de nem volt ideje a fájdalmaival törődni. A Célpontot kiiktatta, már csak a menekülés volt hátra. Az ajtóhoz vánszorgott. Bal csizmájából előhúzta a kesztyűjét, a jobból pedig a kicsiny maroklövetűt varázsolta elő. Az oxigént ritmusosan lélegezve – hogy csillapíthassa kínjait – bújtatta ujjait a kesztyűbe, fordított a kulcson, és vigyázva kinyitotta az ajtót. Egyetlen pillanatra dugta ki a fejét, hogy gyorsan felmérje a terepet, majd visszabújt a rejtekébe, végül jobb kezében szorítva a fegyvert lépett ki a szobából, szorosan a falhoz simulva, lövésre készen haladt előre.

Lopakodva lépdelt a folyosón az egyetlen kijárat felé. Ahonnan bejött. Három ajtó előtt osont el, amikor mozdult a függöny, és két nagydarab férfi jelent meg, egyenként legalább két fejjel magasabb a lánynál és majdhogynem a százötven kilót is súrolták alsó hangon. YiEun tudta, hogy ez a két férfi a Célpont testőre, így hirtelen kellett cselekednie. Célzott. Lőtt. Az elöl ballagó értetlenül állt a találat pillanatában, majd maga elé nézett, a folyosó végén meglátta a lányt.

Gondolkodás nélkül tüzelt YiEunre, aki a legközelebbi ajtón esett be, hogy mentse magát. A meglőtt férfi feltápászkodott a földről, és társának üvöltve adta át az információkat. A mellkasán ért találattal csúszott el a folyosó végéig, hogy ellenőrizze főnöke életét, míg a másik tag YiEunre próbálta rátörni minduntalan az ajtót.

- NYISD KI TE RIB@NC, NEM HALLOD?! AZONNAL! – verte idegesen a falapot, YiEun pedig a másik oldalt igyekezett féken tartani a megvadult férfit.

Megragadott egy széket, és azzal támasztotta alá a kilincset, amit a testőr vadul rángatott a folyosón. YiEun életében először csapdába került, és nem tudott kinek szólni, hogy a megmentésére siessen a Bandából. Az ajtóval szemközti falhoz farolt, tudta jól, hogy a térelválasztónak támasztott szék nem fogja sokáig bírni, így kénytelen lesz közelharcba keveredni a testőrrel. A megsebzett hím példáját látva nem gondolta, hogy a golyóval bármilyen sikert arathat, kivéve, ha egyenesen a szeme közé nem céloz, és húzza meg azonnal a ravaszt, amint meghasad a falap.

Nyelt egy nagyot, két keze közé szorította a kicsiny maroklövetűt, és nyújtva felemelte a karjait. Megpróbálta behatárolni a testőr magasságát, miközben mutatóujját már az elsütő-billentyűn pihentette.

A falap megrepedt, a szék összerogyott, ahogy a mázsás gárdista berúgta végül az ajtót, YiEun nyitott szemmel húzta meg a ravaszt, és találta is homlokon a férfit. Fabábúként esett össze az ajtóban, a lány pedig rohanni kezdett kifelé.

A folyosóra kiérve egyenesen a kijárat felé vette az irányt, nyomában az elsőként meglőtt férfivel. Az előtérbe érve YoungJae után kutatott, de sehol nem látta meg Bandatársát, így egyedül kellett kimentenie magát. A töltények elsüvítettek a lány feje és teste mellett. A pultban és a bútorokban végezték be útjukat. Kettőt kivéve.

Az egyik YiEun bal combjában landolt, a másik pedig jobb vállát szakította fel.  De a lány tovább bukdácsolt, végül félfordulatot vett, és újfent célzott. Ezúttal már sikerült likvidálnia az elsőként kiiktatni kívánt gorillát. Társához hasonlóan csuklott össze, és lehelte is ki a lelkét végleg.

YiEun közel az eszméletvesztéshez esett ki a piroslámpás ház főbejáratán, a falnak támaszkodott. Az érzékei eltompultak, homályossá vált előtte a külvilág, zúgást érzett a fejében, végül a tarkójához nyúlt. Sűrű és kissé már dermedt folyadékot tapintott a bőrén, elvette a kezét a nyakáról, és az ujjaira nézett. A két golyó helyett három ért célba, ugyan a harmadik is csak súrolta, de éppen elég volt ahhoz, hogy még jobban eluralkodjon a lány testében a kín, ami lassanként sodorta őt az ájulás szélére.

Megkapaszkodott a téglafalban, és úgy indult el a hátsó keresztutcához. Körmeivel lekaparta néha a vakolatot, ahogy egyszer-egyszer megrogyott a térde, de még tartotta magát. Az utolsó pillanatig kitartott. Ebben a momentumban egy sportkocsi parkolt le mellé fék-csikorgatva, majd vágódott is ki a vezető oldal melletti ajtó. YiEun ellökte magát a faltól, és megragadta az autó ajtaját, Jackson átnyúlt az anyósülés oldalára, elkapta a lány szabad karját, és egy határozott mozdulattal berántotta a kocsiba.

Míg YiEun a fészkelődéssel bajlódott, addig Jackson már a bal kezével a kormányt markolta, a jobbal pedig a sebességváltót szorongatta. Egy nagy gázfröccsel és ismételt fékcsikorgatással egybekötve hajtott ki a hátsó kisutcából.

- MÉGIS MI  A JÓ BÜDÖS F@SZ TÖRTÉNT VELED, YIEUN?! – üvöltötte el magát, de válasz már nem érkezett a kérdésére.

A lány ájultan feküdt az ülésben, nyaka lecsuklott bal oldalára, karjai élettelenül lógtak a teste mellett. Jackson életében először esett pánikba. Reszketve kotorta elő a kesztyűtartóból a rádiót, és osztotta meg az információt a Banda többi tagjával. Mindösszesen hét perc alatt értek el a házhoz, Jackson kiugrott a járműből, átrohant a másik oldalra, és kirángatta YiEun eszméletlen testét. A karjaiban tartva rontott be a bérház vaskos ajtaján, és egyenesen a lakásba rohant, ahol a többi Bandatag már idegesen várta a fiút. Főként JaeBum és Mark volt az idegösszeomlás szélén.