26. fejezet

- Irány a repülő! – parancsolta a Bandavezér, miközben állával biccentett a fémmadár felé, s ezzel újabb döbbenet lett úrrá a többi Tagon.

JaeBum fújtatott még egyet, aztán célba vette a gépmadarat. Magabiztosan közeledett a járműhez, a lépcső alsó fokához érve visszafordult. Tekintete szikrákat szórt, ahogy végigmérte Társait, vicsorgott egyet, majd dühödten szedve a lépcsőfokokat, felszállt a gépre.

A Banda többi Tagja értetlenül pislogva ballagott fel a repülőgépre, azonban BamBamnek ment a legkevésbé a dolog. YuGyeom karon ragadta és lassan vonszolni kezdte maga után, még a könnyűszerkezetes feljárónál is tuszkolta, nem akarta magára hagyni legjobb barátját, így mindent megtett annak érdekében, hogy ő is kövesse a társait.

BamBam duzzogva haladt előre, majd a baloldali egysoros ülések egyikére dobta le magát, karjait összekulcsolta mellkasa előtt és meredten bámult kifelé az ablakon. YugYeom megpróbált szót érteni vele, de az idősebb fiú hajthatatlan volt. Megállt BamBam felett, szótlanul nézte az arcát, melynek vonásai pattanásig feszültek, de a székben ülő Tag nem volt hajlandó megszólalni.

- YugYeom! – süvített végig a Bandavezér hangja a keskeny gépen. – Gyere velem!

- JaeBum? – pislogott nagyokat az idősebbre, majd a szikrázó tekintet láttán inkább JaeBum után iparkodott.

- A pilótafülkébe! – suttogta a zárt ajtó előtt megállva, majd fülét a felületre tapasztva próbálta kinyomozni, hányan lehetnek a kicsiny helyiségben. – Háromra bemegyünk – súgta alig hallhatóan.

- Hah? Mire készülsz? – értetlenkedett.

- Azt mondtam, hogy elvesszük, ami a miénk, és meg kell mentenünk a lányokat. Te elkapod a másodpilótát, enyém a kapitány, aztán már itt sem vagyunk! Nem hagyhatjuk, hogy bárkinek bármiféle jelet leadjanak a támadásunkról! – utasította még mindig halkan sugdolódzva.

- Egy – kezdett lassan visszaszámolni, JaeBum biccentett sorban. – Kettő. Három.

Ezzel már be is törtek a fülkébe, YugYeom rögvest letámadta a másodpilótát, míg JaeBum a kapitányt kapta el, s egy-egy gyors mozdulattal elhallgatatták mindkét irányítót. Ájultan csúsztak le a székről, majd a hónaljuknál megragadva az eszméletlen gépvezetőket, mindkettőt az utastérbe vonszolták és a padlóra dobták őket.

- JaeBum?! – szólalt meg elsőként Jackson, akinek lába mellé zuhant a kapitány. – Mit jelent ez az egész? – nézett egyszer a Főnökre, egyszer pedig az ájult férfire.

- Dobjátok ki őket, de azért ne törjék össze magukat nagyon! – Játékos vigyor telepedett a Bandavezér ajkára, ahogy kiadta a parancsot. – Mark! A kormány mellé! Te és YoungJae fogja elvinni ezt a fémszörnyeteget a megfelelő helyre!

- Hova? – kérdezte tökéletes összhangban a két megszólított fél.

- Megkeressük Emilyt, és megmentjük a testvéreinket – sandított a még mindig üveges tekintettel kifelé bámuló BamBamre. – Sumalee-nek és MinGinek itt a helye. Mellettünk.

- Hogyan?!

BamBam a nővére nevét hallva felkapta a fejét, meglepetten és csodálkozóan fürkészte JaeBum arcát. A Vezér még mindig mosolyogva nézte a fiatalabbat, aki hirtelen felpattant a székből és JaeBum elé lépdelt. Reményteljesen csillogtak szemei, már a korábbi sérüléseit sem érezte, ahogy bízni kezdett a Bandavezér szavaiban.

- Komoly? Komolyan mondtad, JaeBum? – hebegett BamBam.

- A lehető legkomolyabban – felelt határozattan. – Megmentjük mindhárom lányt, Emilynek is itt a helye, mellettünk. A Családjával.

- Mi a terved?

- Amint Mark és YoungJae felemeli ezt az ördögszekeret a földről és végre odafent leszünk, könnyebben kigondolhatjuk a jó tervet.

- Figyelem, kedves utasaink! – hallották meg a hangosbemondót, ahonnan Mark vigyorgó hangja köszöntötte őket. – Kérjük, kapcsolják be biztonsági öveiket, hamarosan felszállunk. A hőmérséklet huszonöt fokos, napsütötte, szélcsendes utunk következik. Kedves utasaink, a szellentéseket és a gyomorból érkező levegővételeket szíveskedjenek mellőzni, különben a légi társaság kénytelen lesz megválni szeretett turistájától. Az ablakokat arcukkal kéretik betapasztani és élvezzék az előttünk álló gyönyörű kirándulásunkat, melyet teljes mértékig cégünk áll. Jó utat!

Miután Mark befejezte humorral töltött monológját, a gép finoman rázkódni kezdett, aztán kigurulva a rövid kifutó pályáról, a magasba emelkedett. A Banda öt Tagja összekuporodott, aztán JaeBum arcát fürkészték tovább, mégis mit sikerült kitalálnia ravasz Vezetőjüknek. Leginkább BamBam vizslatta a Bandavezér vonásait.

- Szerinted hol találjuk meg őket? – kérdezte JinYoung.

- Visszamegyünk a házhoz.

- Ahol megleptek minket? – vágta rá sietve Jackson. – De hát mégis miért akarsz oda visszamenni, Főnök? Megint össze akarod veretni magad? Még az előző sem gyógyult be.

- Csillapodj, Jackson, csillapodj! – csitítgatta őt JaeBum. – Azért megyünk oda vissza, mert ott vannak a felszereléseink.

- Gondolod, maradt még belőle valami? Ha minket nem akartak életben hagyni, akkor úgy hiszed, hogy megvan bármi is a motyóinkból?

- Elfelejted, hogy nem végeztek tökéletes munkát a támadóink, mert valakik megzavarták őket – vigyorogta JaeBum.

- Te már rég elterveztél mindent, igaz? – pislogott nagyokat BamBam. – Az egész csak játék volt, igaz? Mindent azért csináltál, hogy eltereld a figyelmüket.

- Tennem kellett valamit, különben rájönnek, hogy eszem ágában sincs elengedni Emilyt. Ha képes lennék erre, akkor már rég megszabadítottam volna a szenvedéseitől, és golyót eresztek belé.

- Akkor? – sóhajtott fel Jackson. – Hogyan tovább?

- Gyertek közelebb.

JaeBum, mintha attól félne, hogy a repülőgépen is lehallgatnák őket, közelebb rendelte magához Társait, kerített egy üres papírlapot a fenti tárolóban pihenő aktatáskából, felmarkolta az ott rejtőző tollat is, és a lapra rajzolta le terveit, mielőtt még egyetlen szó is elhagyta volna a száját. Biztosra akart menni, hogy a tervük sikerül, és pontosan úgy alakulnak a dolgaik, ahogy azt elgondolták.

Csupán néhány percbe telt, míg JaeBum felvázolta a tényeket, majd miután mindenki rögzítette az ott látottakat, darabokra tépte, hogy ne maradjon nyoma a mentőakciónak. Jackson a pilótafülkébe sietett, és a részletek felsorolása nélkül megosztotta Markkal és YoungJae-vel a terveket, kiváltképp leszűkítve a rájuk váró feladatokat.

Mark, közeledve a kiválasztott repülőtér felé, újra magához vette a mikrofont, ellenben már kevésbé humorizálva szólalt meg. Mindenkit tájékoztatott a zökkenőmentes landolás céljáról, majd letéve a gépet, megszabadult a fejhallgatójától és YoungJae-vel együtt az utastérbe mentek.

A Banda többi öt Tagja már türelmetlenül ácsorgott az ajtóban, s ahogy csatlakozott a másik két fiú, sorban leugrottak a gépről és becélozták a reptér parkolójának eldugottabb szekcióit. YoungJae egy mikrobuszhoz lopakodott, majd két szempillantás alatt feltörte a járművet, ügyeskedve beindította a motort, és már a gázba is taposott, hogy felszedhesse Társait.

Mindannyian beszuszakolták magukat a kisbuszba, és tovább hajtottak régi otthonukhoz, hogy összeszedjék a megmaradt fegyvereket, és ami még a mentőakcióhoz kellhet. A társasháztól két utcányira állt meg az autó, majd lopakodva visszaosontak a lakáshoz. A ház bejáratát rendőrségi szalaggal lezárták, így az alatt átbújva osontak be az udvarra, majd a tűzlépcsőt választva, felmásztak a megfelelő emeletre.

Az ablakon beugorva felsorakoztak egymás mögé, majd elsőként JaeBum iparkodott el a szobájába, és az ágy alól előhúzott egy vaskos bőröndöt. Kivette belőle a fedőrétegként szolgáló, összehajtogatott ruhákat, aztán szemügyre vette a fegyvereket. Valóság arzenál tárult JaeBum szeme elé, hirtelen azt sem tudta eldönteni, melyik maroklövetűt vagy gépfegyvert válassza.

Végül egy újabb zsákot húzott elő az ágytartóból, és sorban, nem figyelve a típusokat sem, bedobálta mindet a zsákba. Néhány eldugott gránáttal is megtöltötte a repertoárt, hozzácsapva a távcsöveket és zsebtelefonokat, megannyi további parányi műszaki kütyüvel együtt. Minden olyasmit, ami segíthet nekik nyomra keríteni a testvéreiket, és amivel kellő védelmet is biztosíthatnak mindenki számára.

- Uraim! – lépett elő a hálójából. – Kezdődhet a vadászat! – emelte fel a nehéz pakkot, amiben a fegyverek rejtőztek.

- Hogy’ szereted a steaket? – reagált Mark.

- Angolosan vagy jól átsütve? – szólalt meg BamBam, mire az összes Tag ajkára vészjósló görbület telepedett.